Mozgó Majális – 2026. május 1.

Mozgó Majális – 2026. május 1.

Ép testben, ép lélek – tartja a mondás, és mi is így gondoljuk. Ezért aztán ismét egy kis mozgással indítjuk a májust Kisújon.

Először jól bemelegítünk – ahogy kell – Deme-Zsoldos Mónival, majd belecsapunk a közepébe. Futva kerülhetünk egyet vagy kettőt a városban, majd végig próbálhatjuk a sportokat, amelyeket egyesületi keretek között űzhetünk Kisújon. Az idén újdonságként csatlakoznak a programhoz a súlyemelők és a Lövészklub két szakosztálya is. Ezen kívül lesz darts, asztalitenisz, de lehet kergetni a labdát is foci és teqball formájában, vagy a palánk alatt pattogtatni. A súlyemelőinknél pedig megmutathatják a modern Toldi Miklósok, hogy bizony ők a legerősebbek közel, s távol.

Igazi krosszmotorokat és tűzoltóautót is meg lehet csodálni, kívül-belül, egész délután. A Kisúj SE karatésai bemutatóját követően pedig a délután zárásaként pedig teszünk egy kört két keréken a város körül.

Mindeközben a felnőttek felmérhetik az egészségi állapotukat a KÖKE önkénteseinek asztalánál. Aki pedig megéhezett, megszomjazott, vagy egy kis nyalánkságra vágyik, azt pedig büfé várja a Városháza tövében.

Egyet szusszanunk, és este 8-tól színpadra lép DJ Kurucz Dániel, hogy megpörgesse a legújabb trackjeit és lejátssza nekünk a legjobb zenéket, amelyekre egész éjfélig bulikázhatunk.

Kisújszállás és Mozgó Majális téged is vár. Itt a helyed!

 

Városháza park
2026. május 1., 14:00 -tól
2026. május 1., 23:59 -ig
Belépődíj:
ingyenes
Vissza