A hölgyek hónapja a Vigadó Moziban
A nyár véget ért és itt van az ősz, itt van újra. Ami egyben azt is jelenti, hogy ráfordulunk az évvégi moziszezonra.
A nyár az ifjabb korosztályoké volt, most viszont szeptemberre összeraktunk egy igazán csajos programot. Érdemes lesz a barátnőkkel átnézni a filmkínálatunkat, mert tutira találtok olyat, amire érdemes lesz beülni. Szerintünk nem is egy. Nyitásként egy régi kedvenc újabb részében visszatér Sandra Bullock és Nicole Kidman. Ugye már ki is találtátok? Igen, a Bűbájos boszorkák 2. lesz az egyik slágerfilmünk így az ősz elején.
De ha már gondolkodtok, hogy esetleg majd csapjatok egy hétvégét csak úgy, lányok egymás között, akkor a Csajos hétvége kedvcsinálóul szolgálhat. Vagy pont arra, hogy mit hogy ne 😉 A javíthahatlan romantikusok pedig olvadozhatnak a Vigadó Mozi székeiben, miközben a a Csak egy éjszaka két szereleméhes főszereplőjének egymásra találását nézi a vásznon, sok-sok humorral, persze.
És ha már romantikus vígjáték, akkor a magyar filmekről sem feledkezünk el! Egy francia klasszikus darab mába átültetett változata, amely a félrelépés, a vágyak és az ármánykodás körül forog, persze csak habkönnyű formában. Aztán, hogy ki kinek az ágyában landol, azt majd megtudhatjátok szeptember vége felé a Vigadóban (Félrelépni szabad). Ezzel szemben a 10 éjszakás kaland egy nehezebb darab, amely tükröt tart a modern 21. századi “Tinder romantikának”. Nem az a tipikus első randi film, de nem is annak készült, hanem azért, hoyg kissé elgondolkodtasson.
Bár nem klasszikusan csajos film, de a hölgyeknek azért biztosan így is örömet szerez a mindig ábrándos tekintetű Brad Pitt. No, meg persze a kutyája. Most ők is megmutatják, hogy nemcsak Anthony Hopkins, meg Leo Di Caprio a legény a gáton, hanem, hogy Pitt papa is bármikor kikeveredik Alaszka vadonjából. Vagy nem? (A vadon szíve)
Persze nem feledkezünk meg gyerekekről sem. Jön a jól ismeret Tadet a csodalámpa viszi korokat és kontinenseket átszelő kalandos útra (Tad és a csodalámpa), míg a Mancs csapat még egyszer őrjáratozik a mozinkban és meg is ment egy csomó dínót a vulkánkitörés elől (Mancs őrjárat: A dínófilm).
Azért, hogy lássuk, hogy nem minden csupa szerelem, móka és kacagás, bekukkantunk egy vírus tizedelte posztapokaliptikus világba egy szekérderéknyi nagyszerű színésszel (Kutya csillagkép). Akik pedig ragaszkodnak hozzá, hogy több mint egy órát rettegjenek egy a karosszékben, azoknak itt az Insidious: Köztünk járnak. Jönnek odaátról mindenféle borzalmas figurák, szóval ha kérhetnénk, akkor a film után a moziterem ajtaját, légyszi, csukjátok be. Köszike.








