Sakkmesterek a Városházán

Sakkmesterek a Városházán

Képgaléria

Februárban egy igen komoly presztízzsel bíró sakkviadalnak ad otthont a Városháza. A III. Kumánia Nemzetközi Sakkversenyen egy igazán illusztris mezőny gyűlt össze: 11 nemzet versenyzői csapnak össze körverseny formájában két csoportban IM és GM kategóriákban. A sakkozók – közöttük az öt nagymester – Magyarország mellett Indiából, Japánból, Szlovákiából, Taivanról, Belgiumból, Angliából, Lengyelországból, Romániából, Fehéroroszországból, valamint az Egyesült Államokból érkeztek városunkba, amely február 25-ig látja vendégül az igazán nemzetközi mezőnyt.

A hazai versenyzők – akik között köszönthetjük a nyolcszoros magyar bajnok, szupernagymester Berkes Ferencet – mezőnyében két igazán hazai, kisúji sakkozónak is szurkolhatunk. Balogh Dávid a Kisújszállási SE színeiben versenyez, míg a nemzetközi mesteri címmel büszkélkedő Csíki Endre a dunaharaszti sakkcsapat oszlopos tagja.

„Nagy örömömre szolgál, hogy hazai környezetben versenyezhetek, ugyanis itt ismerős, nyugodt körülmények között, kényelmesen tudok készülni a mérkőzéseimre. A sakkban a hosszabb távú célom, hogy az egyetemi tanulmányaim mellett elérjem a nagymesteri címet, amely felé vezető úton egy újabb lépés ez a tényleg kiemelkedő színvonalú verseny, ami igazán nagyszerű lehetőség a tapasztalatszerzésre nemzetközi mezőnyben.” – mondta el Csíki Endre.

Sok sikert kívánunk minden résztvevőnek – persze különösen a kisúji srácoknak –, és bízunk benne, hogy mindannyian kellemes emlékekkel távoznak a Nagykunság kulturális, és – most pár napra – sakk fővárosából.

Vissza