Sikeres jubileumi év a Vigadóban
A Vigadó egy igazán sikeres évet tudhat maga mögött sok igen népszerűnek bizonyuló programmal, magas színvonalú eseményekkel, így méltán lehetünk büszkék a kisújszállási kultúra zászlóshajójára. A héten megkezdődött a magyar kultúra napi programsorozat és ennek az apropójából beszélgettünk Janó Lajossal az előző évről és az igen ígéretes 2026-ról.
„Jó évünk volt tavaly minden tekintetben, ezt bátran kijelenthetjük” – kezdte mondandóját Janó Lajos – „Ez köszönhető a közönség által is kiválónak ítélt programkínálatnak, valamint az önkormányzattal való együttműködésnek. Ez utóbbinak köszönhetően egy kiemelkedően magas, 15 millió forintos összeget fordíthattunk a Vigadó és intézményei felújításának, így megszépülhetett a Morgó, a Tájház, a Bocskai ház, valamint részben a Vigadó épülete és eszközei is. Nagyon fontos lépés volt a városi könyvtár teljeskörű felújítása, aminek köszönhetően most már megszépült, modern, a 21. század igényeinek megfelelő környezetben válogathatnak az olvasnivalók között a könyvbarátok.”
A Vigadó dolgozói számára kiemelten fontos a helyi lakosság és a látogatók támogatása, ezért időről időre kikérik a közönség véleményét arról, hogy milyen programokat szeretnének a városunkban, illetve, hogy miként értékelik a rendezvényeiket. A legutóbbi, a jubileumi évet összegző közvélemény-kutatásban is igen pozitív visszajelzések érkeztek az éves munkával, programokkal kapcsolatban. Emellett a Vigadó minden erejével igyekszik támogatni a helyi civil szervezetek kezdeményezéseit, számos kiállítás, előadás, workshop otthonául szolgál az intézmény valamely épülete. Ugyanakkor ezen szervezetek „produktuma” is kiváló, hiszen számos magas színvonalú eseményt láthat vendégül városunk kulturális központja.
Ami mindenképpen említést érdemel, hogy a statisztikák is alátámasztják, hogy a Nagykunság Kulturális Fővárosa cím nemcsak egy üres szlogen, hiszen Kisújszálláson a legmagasabb a kulturális események rendezvények száma egy lakosra vetítve az egész megyénkben. Gyakorlatilag az év minden hetére jutott egy kiemelkedő esemény, előadás – a skála igen széles volt; a meseelőadásoktól a rockkoncerteken át egészen a színházig. Ennek a sokszínűségnek a jegyében született a Vigadó 10 programsorozat, amely igen sikeresnek bizonyult és remek összefoglalója volt az intézmény első tíz évének.
A gazdag programkínálat kialakításában hatalmas segítség, hogy a Vigadó mára állandó helyszíne a Déryné Program előadásainak és országos összevetésben is kiemelkedően magas a Kisújszálláson megtartott előadásaik száma. A program keretében évente többször is olyan nagyszerű színpadi produkciókat láthat a közönség, amelyekért a miénknél nagyobb települések is csak sorban állnak. A héten is megtekinthettük a Bajnokok bajnokát és már „betárazva” a következő előadás. Természetesen emellett számos egyéb produkció is színpadra áll, így nyugodtan kijelenthető, hogy a Vigadót már befogadó színháznak is tekinthetjük.
Mindenképpen említést érdemel a Vigadó Mozi teljesítménye. A mozink a fogyasztói szokások megváltozása, a streaming elterjedése ellenére állja a sarat és nagyszerű évet zárt, amelyben nagy szerepet játszott az, hogy a filmkínálat jó érzékkel került kialakításra hónapról hónapra, valamint az, hogy több helyi és környékbeli filmkedvelőhöz jut el az információ a Vigadóban vetített filmekről. Külön öröm, hogy a közönségfilmek mellett a tavalyi évben újraéledt a filmklub is, ahol havi rendszerességgel szerdánként rétegfilmnek tekinthető, de értékes, érdekes, elgondolkodtató alkotások is a filmvászonra kerülhetnek.
„Nagyon bízunk a 2026-os év moziprogramjában, hiszen igazán ígéretes alkotások látszanak a kínálatban, mind a nemzetközi, mind a magyar filmpiacon. Már januárban több vetítésünk teltházas és ezt reméljük a későbbi hónapokra is” – mondta el Janó Lajos a Vigadó Mozi ezévi kilátásaival kapcsolatban.
A 2026-os fesztiválprogramon már gőzerővel dolgozik az intézmény csapata, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, természetesen az idén is a kulturális sokszínűség jegyében. Érdemes lesz a tavasz második felében és nyáron is ezekre a programokra itthon maradni vagy Kisújszállás felé venni az irányt, mert a megszokott rendezvényeink – Helló, Kisúj! Feszt, Kivilágos Kivirradtig – mellett újdonságokkal is szolgálunk majd.
„Az idei év legnagyobb feladata, hogy tartsuk az előző években megszokott színvonalat, sőt még feljebb toljuk azt a bizonyos lécet. Folyamatosan keressük az újszerű megoldásokat és az új lehetőségeket, hogy nevéhez méltóan még érdekesebb programkínálatot nyújthasson a Nagykunság Kulturális Fővárosa. Szeretettel várjuk a civil közösségek kezdeményezéseit és örülnénk, ha a Vigadó minél több konferenciának adhatna otthont az idén is. Mindent összevetve nagyon klassz év lesz 2026 is.” – zárta mondandóját a Vigadó vezetője.



























